— Akkor tudnod kell az igazat — mondta halkan.
Renata megfeszült.
— Mauro… nem halt meg véletlenül.
A szoba levegője megfagyott.
— Mit jelentesz? — kérdezte Sebastián.
Irene tekintete egyenesen Renatára szegeződött.
— Mauro az én fiam volt. És ő… nem akarta ezeket a gyerekeket.
Renata arca elsápadt.
— Hazudsz…
— Nem — felelte Irene nyugodtan. — Ő kérte, hogy intézzem el. De amikor megtudtam, hogy mégis megszülettek… úgy döntöttem, én nevelem fel őket.
Sebastián ekkor megértette mindent.
Nem megmenteni akarta a gyerekeket.
Megszerezni.
De már késő volt.
A rendőrség szirénái megszólaltak a távolban.
Irene arca először megremegett.
— Mit tettél?
