„Claire…” – mondta.
Mielőtt még tudtam volna, hogy döntöttem, odamentem hozzá. Vanessa rám nézett, majd Danielre, aki két lépéssel mögötte követte. Az arckifejezése is megváltozott. Nem szégyen. Nem egészen. Inkább olyan, mint egy pánik, amikor valaki rájön, hogy minden magánjellegű hazugsága közkinccsé vált.
„Ne mondd ki a nevem, mintha normális beszélgetést folytatnánk” – mondtam Andrew-nak.
Körülöttünk minden asztal elcsendesedett. Egy pincér megdermedt a bárpultnál egy üveg borral a kezében.
Andrew felállt. „Claire, el tudom magyarázni.”
Egyszer felnevettem. Repedten és csúnyán hangzott a nevetés. „Tényleg? Kezdd az évfordulós üzenettel. Vagy talán azzal, hogy miért fizeti a házasságunk a viszonyodat.”
Vanessa arca felé fordult. „A házasságod?”
Fél másodpercre lehunyta a szemét. Elég volt.
Úgy lépett hátra, mintha egy élő vezetékhez ért volna. „Azt mondtad, hogy külön éltek.”
Persze, hogy így tett, gondoltam. Persze, hogy a gyáva mindkét oldalon ugyanazt a hazugságot használta.
Daniel nyílt undorral nézett rá. „És azt mondtad, hogy Bostonban vagy egy marketingkonferencián.”
Kinyitotta a száját, majd becsukta.
A belső nyomozó, akinek a névtábláján Melissa Kane állt, tökéletesen megőrizte a nyugalmát. – Mr. Bennett, azonnal szükségünk van a céges telefonjára és a hozzáférési kártyájára.
Andrew nem törődött vele, és felém nyúlt. – Claire, kérem. Ne csináljuk ezt itt.
Hátraléptem egyet. – Ön hozta ide.
Melissa átcsúsztatott egy papírt az asztalon. – Ez egy adminisztratív felfüggesztésről szóló értesítés, amely a teljes körű felülvizsgálat függvényében történik. A biztonságiak elhozzák az eszközeit.
Andrew hangja megkeményedett. – Ez zaklatás.
– Nem – mondta Melissa. – Ez dokumentáció.
Aztán Vanessa olyat tett, amire egyikünk sem számított. Felkapta a mappát az asztalról, és remegő kézzel lapozgatta. Az arca másodpercről másodpercre megváltozott.
Vacsoraszámlák. Szállodai számlák. Ékszervásárlások. Autószervizelési feljegyzések. Költségjóváhagyások kinyomtatott példányai. És ott, félúton, egy tétel volt, amit azonnal felismertem – egy butik bútorbolt Lincoln Parkban. Kétezer-négyszáz dollár. A dátum ütésként csapott belém.
