Az asszony lassan a zsebébe nyúlt, mintha valóban a pénztárcáját akarná elővenni, és egy pillanatra mintha minden megdermedt volna körülöttük. Még a lépések visszhangja is elhalt, amely eddig tompán visszaverődött a falakról, és a helyét feszült csend vette át. A vezér fölényes, lusta tekintettel nézte, teljesen biztos volt benne, hogy az irányítás az ő kezében van, a másik kettő pedig már egymásra pillantott, előre élvezve a könnyű zsákmányt és a gyors távozást.
De a következő pillanatban az asszony keze nem pénztárcával tért vissza. Egy apró, fémes tárgy volt az ujjai között, amit először egyikük sem tudott rendesen kivenni. Egy rövid, száraz kattanás hallatszott — éles, idegen hang ebben a nyirkos, zárt térben. És abban a másodpercben a vezér arca úgy változott meg, mintha pofon vágták volna.
A kezében nem egy hétköznapi tárgy volt — egy kompakt elektromos sokkoló.
— Állj meg — mondta halkan, de úgy, hogy a szó mintha kettévágta volna a levegőt.
A vezér azonban már lendült előre, abban a biztos hitben, hogy ki tudja ütni a kezéből. Még be sem fejezte a mozdulatot, amikor a kisülés recsegve átfutott a testén. Izmai görcsösen megfeszültek, teste megrándult, és egy rekedt hang kíséretében a koszos betonra zuhant, mintha hirtelen kikapcsolták volna benne az erőt.
A másik kettő megdermedt. Az arcukról egy pillanat alatt eltűnt a gúnyos magabiztosság, helyét zavartság és növekvő félelem vette át.
— Te… te meg mit csinálsz, öreg?! — nyögte ki az egyik, hátrálva egy lépést.
Az asszony már nem tűnt annak a nyugodt, kissé fáradt néninek, aki néhány perccel korábban belépett az aluljáróba. A tekintete hideg, fókuszált és megingathatatlan lett. Úgy tartotta a sokkolót, mint aki pontosan tudja, mit csinál.
— Azt, amit már rég meg kellett volna tennem — válaszolta nyugodtan.
A második fiú, hogy megőrizze a látszatot, oldalról rárontott. A mozdulata gyors volt, de már érződött benne a pánik. Az asszony egyetlen határozott mozdulattal fordult, és az újabb kisülés ismét felhasította a levegőt. A fiú felkiáltott, a karjához kapott, majd térdre rogyott, fogait összeszorítva a fájdalomtól.
Most már csak a harmadik maradt.
